A szívós tömjénfa Omán déli tartományának, Dhofarnak barátságtalan terepén virágzik. A tömjéngyanta értékét színe, csomómérete és olajkoncentrációja határozza meg. A legértékesebb minőségű, hojari néven ismert tömjén a Dhofar-hegység egy keskeny, száraz mikroklímaövezetéből származik, amely éppen kívüle esik a nyári monszun hatósugarán.

Az ebben a régióban növekvő tömjénfákat, valamint a Kr. e. 4. századból származó számos karavánútvonalat és kikötőt az Unesco a világörökség részévé nyilvánította. Az Unesco leírása szerint "a tömjénkereskedelem, amely évszázadokon át virágzott ebben a régióban, az ókori és középkori világ egyik legfontosabb kereskedelmi tevékenysége volt".

Innen indultak el a karavánok több ezer tevével és tömjénnel megrakott rabszolgával a 2000 km hosszú, ijesztő szárazföldi útra az Arab-sivatagon keresztül - az egyiptomi, babilóniai, görög és római birodalmakhoz -, míg a gyantával megrakott hajók egészen Kínáig utaztak.
Az idősebb Plinius római polihisztor (Kr. u. 23-79) azt írta, hogy ez a kereskedelem tette a dél-arábiaiakat "a Föld leggazdagabb népévé".

A kor aszpirinje, penicillinje és Viagrája volt, a tömjénfüstöt az aranyerektől kezdve a menstruációs fájdalmakon át a melanómáig mindenre hatékony gyógymódnak tartották. Pedanius Dioscorides görög katonaorvos a tömjént csodaszerként jegyezte le, hogy a gumiszerű gyanta képes "kitölteni a fekélyek üregeit" vagy "összeragasztani a véres sebeket". Az Ebers-papirusz, az ókori Egyiptom legfontosabb orvosi dokumentumában a tömjén többek között az asztma, a vérzés, a torokfertőzés és a hányás gyógyszereként szerepel. Az egyiptomiak hatalmas mennyiségben importálták, parfümként, rovar- és élősködőriasztóként, valamint a holttestek balzsamozásakor a rothadó szag elfedésére is használták.

Még Tutanhamon király sírjában is találtak tömjénkenőcsöt, amikor 1922-ben felnyitották azt...